Pettik Ági (P2): Amióta emlékszem Rád szerettél buherálni, létrehozni, építeni. Már meglévő dolgokat keresztezni, és újat álmodni belőle, az egyéni igényeidnek megfelelően. Egyszercsak lett a Peckdrum, mi ez?
Pettik Ádám (P1): Mindig szerettem volna egy olyan cuccot, ami már nem egy ütőshangszer, de még nm egy dobfelszerelés. Mivel ilyet nem lehet kapni, úgy döntöttem, hogy csinálok egyet magamnak. Olyan nyolc-kilenc éve kezdtem el a fejlesztését, és végül egy tapan, egy keretdob, és egy cajon tulajdonságait gyömöszöltem bele egy lábdobba, és fejlesztettem miniatűr dobcuccá. Úgy néz ki, mint egy meghízott oldaltam, körös-körül apró cintányér-pagodákkal díszítve. Még lehet rajta fejleszteni, de már nagyon jó rajta játszani.
P2: És hogyan lett ebből nadrágvarrás?
P1: Régi vágyam volt, hogy az elhordott, különböző színű farmerjeimből, új, sokszínű nadrág készüljön. Sokáig nem gondoltam, hogy én fogom megcsinálni. A feleségem sokkal jobban ért ehhez, textiltervezés szakon végzett az Iparművészeti Egyetemen. Mostmár hálás vagyok neki, hogy nem állt neki megcsinálni helyettem, viszont bármikor szívesen segít, ha megakadok valamiben.
P2: Az első saját gatyád kiolvasható volt. A hímzett és írott farmer a hippi tárgykultúra részét képezte, ott a feliratok zenekarnevek voltak. Nálad?
P1: Számomra fontos emberek nevei, arcképei, például Kropotkin, dr.Máriás, Pintér Béla, Sickretman, meg persze valamiért jelentősnek tartott mondatok is ráhimződnek. Ezen kívül a formák és a színek is lényeges részét képezik a látványnak. Különös tekintettel a sokszínű cérnára.
P2: Mit szóltak a zenekarban a „munkaruhához”?
P1: Sokfelől jöttünk a zenekarba, és rengeteg különböző dolgot hoztunk magunkkal. Pont ettől vált újszerűvé, illetve jól felismerhetővé a zenénk. Ezzel teljesen összhangban a színpadon is mindenki hozta a formáját, stílusát, önazonosságát. Nem minden szervező értette meg ezt, és kaptuk néha az ívet, de nem igazán érdekelt minket. Aztán miután megvarrtam az első nadrágot, és felvettem a koncertre, azt láttam, hogy tetszik a zenekarnak, sőt, némi irigységet véltem felfedezni, már azelőtt, hogy nyíltszini tapsot kaptam az Ördögkatlan közönségétől a nadrágomért. Nagyjából akkor viszont eldőlt, hogy nekik is lesz. Mindenkin azt láttam, hogy őszintén örült mikor elkészült a nadrágja, főleg miután elolvasta a személyreszabott, hímzett feliratokat. Nagyon örültek neki, dehát nem is nagyon tehettek mást, mert látták mennyi munka van benne. Értékelték a gesztust. Meg biztos látszott, hogy milyen komolyan gondolom. Azért azt hiszem tetszik is nekik.
P2: A hímzés, vagy a varrás izgalmasabb feladat?
P1: Mindkettő elképesztően izgalmas, főleg, ha azt csinálják a gépek, amit szeretnék. Remek dolog varrni, új dolgot létrehozni, ennél már csak a személyes hímzett üzenetekkel díszített anyagokból létrehozott új ruhadarab készítése szerez nagyobb örömet számomra.
P2: Milyen lépések vezetnek a kész nadrághoz?
P1: Első, az anyagvadászat, a begyűjtés, utána következik az adott nadrághoz tartozó anyagok kiválasztása, utána az üzenetek megfogalmazása. ezt követi az alapanyagok elemkre bontása, az üzenetek hímzése, majd a kész részek, lehetőleg tervszerinti összevarrása, és a díszítés. Az utolsó mozzanat a lógó szálak eltávolítása kívülről, mert belülről sosem szoktam.
P2: A gyerekek is érdeklődnek a ruhaszerelés iránt?
P1: A legnagyobb fiam a minap megszerelte a digitális hímzőgépet, úgy, hogy sosem ment még ilyen tökéletesen, mert úgy itélte meg, hogy neki jobb minőségre van szüksége az új nadrágjához. A kisebbek is kacsingatnak.