Manapság az instán meg a fészen megy az élet, de mi a honlapot is fontosnak tartjuk, így megújult formában, tartalommal várunk benneteket. Iratkozzatok fel a hírlevélre! Ez a záloga annak, hogy biztosan célba jutnak az üzeneteink, amik máskülönben hirdetések formájában hizlalják a közvetítőt. Az algoritmusok, amik azt kérik gondoljunk Rátok célcsoportként, nehéz feladat elé állítanak minket. Koncertekről, zenekari hírekről, olvashattok majd, betekintést nyerhettek a kulisszák mögé, első kézből értesülhettek a zenekar dolgairól. Drótposta címeteket természetesen bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki.
————————————————
Még lágyan süt a nap, de már csak emlék a nyár. A koncertek, fesztiválok hangulata még itt türemkedik, ám lassan, de biztosan mindent felülír valami másfajta izgalom. Régóta beszélünk róla, készülődünk, most viszont igaziból elindult a dolog, készül az új lemez. Minden nap történik valami meghatározó, alakul az új anyag, mondhatni születik. Egész napok telnek el zenével. Izgalmas és érzékeny időszak ez. Egy olyan csapat esetében, ahol a tagok három különböző országban élnek, a lemezkészítés nem a hagyományos próbálós, stúdióba vonulós formában zajlik. A világ egyik pontján felmerül egy ötlet, abból vázlat készül, amire a másik pontról válasz érkezik, a harmadik gócpontban megint hozzáadódik valami. Cikázik ide-oda, hogy végül olyan legyen, ami mindenkinek a nyomát magán viseli, mindenkit megtestesít. Újszerű munkamódszer, újfajta kihívásokat teremt. Mi szeretjük, és várjuk, hogy megtudjuk nektek hogy tetszik.
————————————————
A Besh o droM huszadik évét jubileumi koncerttel ünnepeltük a Kobuciban. Ti is, mi is jól szórakoztunk. Készültünk mindenfélével, főleg zenével, de zenekari pólót is csináltattunk. A koncerten volt alkalom venni belőle, aztán visszakerült a dobozba, folyton csak gondoltunk rá, hogy majd interneten keresztül is hozzáférhessetek. Most a megújult honlapon webshop is van, vegyétek, vigyétek!