Hova lesz a séta, világzenész? – Interjú
2024-03-31
Barcza Gergellyel, a Besh o droM alapítójával és frontemberével nyolc évvel ezelőtt beszélgettünk. Akkor megírtam, hogyan alijázott, és hogyan költözött vissza, a zenekar-alapítást és a sikerek csúcsán a második aliját, megírtam az izraeli karrierjét Eyal Golan zenekarában és azt is, hogyan él Jeruzsálemben a Barcza család, a felesége, a négy gyerek és a magyarországi zenekarát, a Besh o droM-ot is tovább vivő muzsikus.
Ezúttal megpróbáltunk „csak” a Besh o droM új lemezéről beszélgetni, de nem sikerült…
„Hova lesz a séta?” Ez az új lemez címe. Ismerős mondat?
Persze, hogy emlékszem rá. Az igazoltató rendőr kérdezte ezt az utcán a Kádár-kori éjszakában…
…azokra az időkre utal, amikor fiatalok voltunk, naivak, profi zenészek akartunk lenni mindenáron, hallgattuk a mindenféle zenéket megbűvölve, és koncertre menet a rendőr megkérdezte: „Hova lesz a séta?”
Aztán sokan elsétáltunk abból az országból. Sógorom, Pettik Ádám, a Besh o droM másik alapító tagja Bristolban él, én pedig Jeruzsálemben.
Ez úgy hangzik, mintha lett volna valami koncepciója a lemeznek… Vagy dalonként rakódott össze?
A konkrét intenzív munka két éve tart. Ilyen hosszú idő alatt sok ötlet felmerül. Nem lehetett volna tartani egy koncepciót, de nem is lett volna értelme. A többi lemeznek sem volt ilyen alapötlete. Az irányzék viszont nem változott: fontos, hogy minden dal a népzenéből induljon, ahogy a korábbi lemezeknél is, és mindig lényeges volt az is, hogy érthető legyen, és jól táncolható.
Ez egy olyan zene, amit ha eljátszunk a színpadon, a közönség táncra perdül, a boldogságuk minket is elragad,
és még jobban játszunk, és ettől ők még jobban pörögnek és így tovább…
Ezt hívod érthetőnek…?
Igen. Ez volt a szándékunk kezdetektől fogva. Tudod, mikor az ember balkáni zenével foglalkozik, akkor rögtön bejönnek a mindenféle 7/8-adok, meg kilencek, tizenegyek, ezek az aszimmetrikus ritmusképletek. Egy zenésznek ez az igazán izgalmas. Nekünk is. Mindig csináltunk egyet-egyet, ezen a lemezen a „Sandansko” című szám ilyen, de az évek során azért azt tapasztaltuk, hogy ezekre nem nagyon tudnak táncolni az emberek.
A „Sandansko”-t sok balkáni crossover zenekar feldolgozta…
Persze, ez egy híres makedón dallam. Nyakatekert ritmusképletekből áll, ha számolod, de ha hallgatod, akkor gurul simán. Ehhez a dallamhoz társítottuk a „Hajladozik nádszál” kezdetű moldvai népdalt, és hallgasd meg, milyen szépen összeillenek.
A többi dal is, amit inspirációként használtunk, nagyon ismert és kedvelt dallam. A legjobb példa a „Hidegen fújnak a szelek”. Ez szinte egy népzenei standard. Nagyon sokan eljátszották már, elcsépelték, de mi mégis nekiugrottunk, hátha ki tudunk hozni belőle valami újat. A szövege mai kontextusba helyezve kicsit mást jelent, mint annak idején. Ahogy volt a fényes szelek nemzedéke, mi meg a „hidegen fújnak a szelek” nemzedéke vagyunk… csak viccelek, de
a Muzsikás és Sebestyén Márta dala volt nekünk a rendszerváltás himnusza, a reményé, szabadságé, ami eljött, aztán elment, aztán mi is jó néhányan követtük.
Erre is utal a lemez címe: „Hova lesz a séta?”
A „Piros” című dalt Bartók is feldolgozta…
Az egy Tone Loc idézettel kezdődik, szintén egy fiatalkori kedvencünk, szeretünk ilyen idézeteket használni, aztán az FFF stílusában rézfúvós funkyval folytatódik, majd jön a legnagyobb makedón klarinétos egy tradicionális dallama. Ő és a többi legendás balkáni előadó nagyon meghatározóak voltak számunkra. Mindenféle kazettákat másolgattunk egymásnak, amik balkáni zenékkel voltak tele, se felirat, se semmi. Aztán lassan megtanultuk, hogy melyik dallam hova valósi, melyik a szerb, melyik a bolgár, melyik a makedón, később már a tájegységeket is be tudtuk azonosítani, az előadókat is felismertük. Iliya Ampevski, az ő „Malesevka” című dallama vezeti fel a „Piros” kezdetű magyar népdalt.
Itt nem „bántottátok” az eredeti énekdallamot…
Van, amikor „agyoncsapjuk” az eredeti témákat, a magunk képére formáljuk azokat, de néha az is előfordul, hogy tisztelettudóan megőrizzük az eredeti formát.
Technikailag hogyan készül el úgy egy lemez, hogy három országban éltek? A szikrától meséld!
Ez egy viszonylag bevált módszer, így készült az előző albumunk is. Az ötleteimet felvázolom a jeruzsálemi stúdiómban, és átküldöm Ádámnak, esetleg még valakinek. Ők ebben a kreatív szakaszban hozzáteszik, elveszik, változtatják, amit gondolnak, vagy meghagyják úgy, ahogy van. Mintha egy szűk körű kreatív próbán lennénk, élőben. Ezután Ádám és Szumpi (Szumper Ákos, dob) megfejtik a dobszólamokat, amit Szumpi feljátszik a budapesti stúdiójában, aztán felkerül a basszus, a gitár, ének, és az összes többi szólam. Három szám kivételével így készültek a számok az albumon. Az egyik kivétel az „1911″, ami Ádám bristoli stúdiójából indult ugyanígy, a másik a „Verda stelo” című szám, aminek alapötlete szintén az ő agyában fogant, de Hámori Máté gitárosunk az ő budapesti stúdiójában hozta világra. A harmadik kivétel az album utolsó száma, ami egy virtuális örömzenélés eredménye.
De nektek nem hiányzik ez az együtt muzsikálás, illetve az anyagból nem hiányzik ez az impulzus?
Ma gyakorlatilag minden könnyűzenei album így készül. A zenekarok nagyon ritkán költöznek már hetekre, hónapokra hatalmas felvevőhelyiségekkel rendelkező stúdiókba. Egyrészt, mert a mainstream kivételével rég nincs már pénz a lemezkiadásban, másrészt demokratizálódott a lemezfelvétel, bárki, aki ért hozzá, stúdió minőségű hangot tud rögzíteni szinte bárhol. Az együtt zenélésre ott a sok koncert.
A „Verda stelo” című számotok nekem új szín, úgy indul, mint egy gipsy-swing dal. Aztán beshodromosodik, sőt a végén egy Radics Béla idézet is előkerül.
Van egy Szörényi-Bródy szám is a lemezen…
Bródy János 75. születésnapjára szerkesztett lemezhez kértek fel minket is egy dalra, az „1911″ oda készült, de ide is felraktuk, mert büszkék vagyunk rá, és szeretjük. Ádám koncepciója, amit együtt tolunk össze.
Ádám elég keményen átdolgozta, még az énekdallamba is belenyúlt…
Beshodromosítani, ez volt a cél. 17 előadó készített Bródy számokra feldolgozásokat. 15 évvel korábban már volt egy ugyanilyen születésnapos lemez. Akkor az „Amikor én még kissrác voltam” című dalt dolgoztuk fel.
Amikor ez a Balkán-láz elkezdett visszahúzódni, azt nagyon megéreztétek?
A Besh o droM a startnál jókor volt jó helyen. Én a 90-es évek közepén éltem itt Izraelben 3-4 évet, itt született a két nagyobbik gyerekünk, jártam egy kicsit a Zeneakadémiára, sőt már itt is játszottunk balkáni zenét. Barátaimmal, Tibi Golánnal, Eran Horwitzcal megcsináltuk a „Balakan” nevű zenekart.
A „Macskajajj” című Kusturica film izraeli bemutatóján például a mi zenekarunk játszott. Én a családommal aztán azzal a Nissan Cherryvel, amivel jöttünk, visszamentem Magyarországra. Ez 99-ben volt, és szinte azonnal megcsináltuk a Besh o droM-ot.
Ez pont akkor volt, amikor Kusturica, Bregovic, Boban Markovic elindította a Balkán-lázat. Az első évünkben rögtön jött a Sziget meg az összes többi menő hely, és a második évben már Európában turnéztunk és nagy fesztiválokon játszottunk. Ez nagyon sokáig ment, de valahogy egyszer csak már nem volt olyan vonzó, hogy az ember elindul egy busszal, és aztán három hét múlva ér csak haza, és ki tudja, hányszor alszik addig normális körülmények között. Ez egy időben volt a Balkán-divat elcsitulásával, vagy inkább úgy mondanám, hogy ez a zene visszakerült a helyére. Azóta sokkal kevesebbet játszunk külföldön, akkor is leginkább repülünk, de szerencsére sokat játszunk Magyarországon, és a határon túli magyar helységekben.
Ezt a kétlakiságot – Bristol-Budapest – Ádám hogy oldja meg?
Ő is 2012-ben hagyta el Magyarországot, akkor, amikor mi visszatértünk Izraelbe. A mai napig ő szervezi a koncerteket, és minden koncertre hazautazik. A Bristol-BP repülőjegy ára jóval olcsóbb, mint a Tel-Aviv–Budapesté, még békeidőben is. Nekem hol az itteni zenei karrierem nem engedi, hogy elutazzak, hol meg olyan drága a jegy, hogy hiába érnék rá, nem akarom a koncert büdzséjét az árával terhelni. Azért igyekszem ott lenni: péntek-szombatokon egész évben, Tisá Beáv előtti hetekben, azaz a magyar fesztiválszezon csúcsán, és Ros Hasana, Jom Kipur környékén szinte biztosan ráérek. Egyébként pedig szerencsére a legjobb zenészek helyettesítenek a Besh o droM-ban, amikor nem vagyok ott.
Nekem nagyon bejött minden számításom Izraelben. Itt, ha egy jó zenész hajlandó engedni az egójából, akkor végtelen mennyiségű munka vár rá. Egyrészt ott vannak a nagy produkciók, ahol bele kell törődnöd, hogy nem te vagy a fő látványosság, cserébe az ország legjobb zenészeivel játszhatsz elképesztően izgalmas helyeken. Másrészt ott vannak a különböző rendezvények, esküvők, bar micvók, ahol szintén nem te vagy a központ, viszont a közönséget egészen biztosan boldoggá tudod tenni, hisz ezért jöttek. Én hetente kétszer délelőtt játszom a Kotelnél végződő bar micvós eseményeken, azt is bírni kell alázattal.
Kora reggel egy erdőben kezdünk zenélni, aztán mozgó autóbuszban a vidáman ordibáló, táncoló családnak folytatjuk a muzsikálást, míg fel nem érünk Jeruzsálembe, ott menetben kell zenélni, hatalmas fejetlenség közepette a Szemét Kaputól a Kotelig.
Nagyon élvezem.
A csúcsszezonban 6-8 ilyen bar micvós menet nyomja egy időben, összeütköznek, összekeverednek, zászlók, léggömbök, fehérgalamb-eregetés, amit akarsz, teljesen kusturicai a hangulat. Közben mindenféle szent csavargók árulják a portékáikat, áldásukat, turistacsoportok lábatlankodnak, katonák, fegyverek, arabok, telepes fiatalok, yeshiva csoportok
a legnagyobb összevisszaságban, melegben, porban. Egy profi zenésznek rendesen le kell csavarnia az egóját, hogy ebben hosszútávon részt tudjon venni.
Ezek mellett időről időre vannak olyan utcai koncertek is, amelyeket a jeruzsálemi városháza finanszíroz…
Igen, voltunk ilyenen, meg is írtam.
Kiállni az utcára zenélni, az nagyon más, ott aztán kapaszkodni kell, hogy egy kis odafigyelést, visszajelzést kicsikarj, de az is zene, az is öröm, főleg, ha a fiammal, vagy a feleségemmel zenélhetek, annál jobb nincs is!
Azért a te esetedben az alázatodon kívül nyilván az is sokat számított, hogy az itteni zene, és az, amit te hoztál a Balkánról, rokon.
Én itt Izraelben tanultam meg szeretni és játszani a keleti klasszikus zenét, használni a makám-rendszert, a „negyedhangos skálákat”, itt ismertem fel, milyen sok nyoma van ennek a balkáni zenében is. Itt kezdtem ebből felépíteni a saját stílusomat. Magyarországon aztán folytattam tovább ezt az építkezést, de ott valahogy kevésbé értették. Magyarország, Közép- és Nyugat Európa nem a Balkán, nem a Mediterráneum.
Itt Izraelben a balkáni kultúrkörből csak a görög és a török zenét ismerik, szeretik, a bolgár, szerb, makedón zene nem érdekel senkit.
Mégis ugyanaz a zenei nyelv, amit az Ottomán birodalom szétszórt a Földközi-tenger környékén. Az utca embere ma is felkapja a fejét, ha balkáni frazírozást hall, mert emlékezteti a liturgiára a zsinagógájában, vagy arra, amit a nagyapja hallgatott a rádióban annak idején. Amikor Európában zenélés közben azt láttam, esetleg nem teljesen értik, mit akarok zeneileg mondani, mindig azzal vigasztaltam magam, hogy majd visszatérek Izraelbe, ott aztán fogják majd érteni, és így is lett.
Nehéz volt átállni a bolgár, makedón, román zenéről a klezmerre és a mizrachira?
Dehogy. Mindig sok mediterrán elem volt a Besh o droM repertoárjában. Az új lemezen az „Afrika” című szám indul például egy marokkói ritmussal, ezt a ritmust a bolgárok is használják, a törököknél sőt a Kaukázusban is ismert. Ez a dal szemlélteti, hogy kulturális értelemben testvériség van itt…
…a Mediterráneumban.
Igen, és ebből már Budapest is kilóg, az már nem a Balkán…
…csak áthallatszik.
Volt egy elejtett félmondatod egyszer a jazzről, hogy miért nem volt kedved azt tanulni. Én meg azt gondolom, hogy a jazz nemcsak az, ami az afroamerikaiak zenéjéből kinőtt, hanem minden improvizatív muzsika az, akármilyen népzene is a bázisa. Így nekem a te muzsikád is közel áll a jazzhez.
Teljesen igazad van.
A kezdetekkor a magyar folk oldalról piszkáltak minket a népzene komoly művelői, hogy „olyan tehetséges gyerekek vagytok, akkor miért nem rendes népzenét játszotok?”
Nekünk sosem volt kedvünk autentikus népzenét játszani. A balkáni folklór szakértői meg azt kérdezték, hogy mit szerbkedtek, bolgárkodtok itt, mi közötök nektek ehhez?
Az volt a válaszom ezekre a kritikákra, hogy a fehér jazzistákat se kérdezi meg soha senki, hogy mi közük van az afroamerikaiak muzsikájához. A fekete zenéből lett egy sokkal nagyobb dolog, amit jazznek hívnak, és ma már az egész világ öröksége. Valami hasonló történt a balkáni zenével is. Ez is világörökség. Örüljünk neki! Mindenki hozzányúlhat, elvehet belőle, hozzátehet, mert ennek ma már semmi köze a bolgársághoz, vagy a szerbséghez. Van egy kulturális alap, egy tradíció, de a forma az hagy téged szabadon muzsikálni, improvizálni. Ilyen értelemben ez is jazz.
Szeptemberben fejeztétek be a „Hova lesz a séta” című lemezt, hogy telik azóta az időd?
Szerencsére minden zenei munka lezárult október 7. előtt. Nem tudom elképzelni, hogyan fejeztem volna be bármit utána. Nagyon másként gondolok a zenére azóta. Az első hónapokban nem nyúltam hangszerhez még otthon sem, ami életemben nem fordult elő korábban.
Eyal Golannal aztán sokat jártunk katonai bázisokra, önkénteskedni. Ne nagy koncertekre gondolj, csak két-hárman voltunk zenészek Eyal mellett. Nagyon érdekes, nagyon megható, szívszorító alkalmak voltak ezek. Érdekes, mert rengeteg olyan helyre jutottunk be, ahova halandó csak akkor jut, ha épp pont ott szolgál, rakétabázisra, légi támaszpontra, de ideiglenes szálláshelyekre is, ahol a katonák köszönték szépen, inkább a saját otthonról hozott civil kis színes sátrukban aludtak, mint a Sziget Fesztiválon.
Megható és szívszorító, mert gyakran azoknak a srácoknak, lányoknak játszottunk, akik másnap mentek be Gázába,
vagy akik éppen visszatértek onnan. Hálásak voltak a zenéért, nem fogom elfelejteni, ahogy csillogott a szemük. Más zenekarokkal játszottunk az északról, délről kitelepítetteknek jeruzsálemi szállodákban és a Holt-tengernél. Ezek az önkénteskedések jelentették a zene egyetlen értelmes felhasználását számomra ebben az időszakban. Aztán persze kénytelen voltam magam összeszedni, hogy tudjam ezt az új albumot, amin két évig dolgoztunk, képviselni, promotálni.
… és még egy fontos szolgálati közlemény:
Keressük azokat a támogatókat, akik a Besh o droM Patreon oldalán havi egy-két sör árával segítenék a munkánkat, azért, hogy azt csináljuk, amit amúgy is csinálnánk. Muzsikát. Nem adunk érte cserébe terméket vagy ajándékot, de aki minket támogat, egyfajta V.I.P. szektorba kerül, ahol a zenekar legtöbb anyagához elsőként juthat hozzá. A soha nem publikált anyagokkal egyetemben minden friss zene, és mindenféle más anyag is ezen az oldalon jelenik meg először. Ennek a lemeznek a dalait is a Patreonos támogatók hallhatták ott először, több hónappal a megjelenés előtt.
Címlapkép: Barcza Gergely – Fotó: Kardos Gábor
Besh o droM: Hova lesz a séta?
Kiadja a Fonó Budai Zeneház
Az album Spotifyon:
Az album a Youtube-on:
Patreon:
Facebook:
Instagram:
A kiadó webshopján az album cd formában is kapható:
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…