Végső Zoltán
Séta közben
MŰBÍRÁLAT – ZENE – LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
(Besh o droM: Hova lesz a séta? – Fonó, 2024)
Nem lehet mást mondani, a tíz szám mindegyike parádés! Az előadásmód, a teljesen egyedi, folyamatosan fejlődő és csúcsra törő fúvós és ütős játéktechnika egyszerűen lefegyverző. Az alkalmazott hangszerekkel együtt! Pettik Ádám például készített a sajátos, gyors, mikroelemekkel is operáló ütős játéktechnikájához egy úgynevezett peckdrumot, és ez tényleg csak a Besh o droM-nál hallható.
Egy hagyományos albumnál rövidebb, harmincvalahány perces, cserébe a megszólaló hangok jóval többen vannak, mint amit ennél a bizonyos fiktív hagyományos lemeznél várhatnánk. És ez így van jól, a „hagyományos” lemezkiadvány ma már ki tudja, mit jelent, és a Besh o droM bátran vállalta, hogy pont azt, pont úgy és pont olyan hosszan mondja el, ahogy ebben a tíz számban teszi. Ahogy mindig, az új album most is helyzetjelentés a zenekar világhoz való viszonyulásáról, és mint ahogy az ezt megelőző, huszadik évfordulós kiadványuk megjelenésekor írtuk (Húsz év sodródás, ÉS, 2020/18., ápr. 30.): a legszélesebb, tehát az X generáció egyik legfontosabb zenekaraként hatásos és releváns korlenyomatot hagy most is maga után.
Így a megjelenés tájékán a Hidegen fújnak a szelek új feldolgozását érzem igazán szimbolikusnak. A zenekar a Jeruzsálem–Budapest–Bristol-tengelyen dolgozik, ami még ma is fantasztikus kerete a munkafolyamatnak, mert nagyon nehéz online, nem feltétlenül egy térben egy anyagot létrehozni, pláne egy ennyire szimbiotikus zene esetében. És itt a motivációk egyeztetéséről is szó van, mert bár technikailag működik a sávok egymásnak küldözgetése, mégis kérdés, hogy végeredményként lehet-e emberileg, alkotóként egyértelmű közös nevezőre jutni és megtalálni a szellemi fókuszt. A Besh o droM már nem először mutatja meg, hogy igen, lehet, de közben a lemez Hova lesz a séta? címe és a borítóról szigorúan letekintő intézkedő közeg összevetve azzal, hogy mit jelentett a rendszerváltoztatáskor a Hidegen fújnak a szelek (Muzsikás, ugye, és az ő nyomdokukon jó néhány további, még külföldi, mai napig repertoáron lévő feldolgozás is született akkor), egy visszájára fordult összképet fest. Mert ugye a séta végül a határokon kívülre lett, a dalban megénekelt „szabad élet”-et a rendszerváltó generáció egy jelentős része nem itthon találta meg. És a Besh o droM értelmezése nemcsak ezért ad új árnyalatot a dalnak, hanem a lemez egészét jellemző rockos hangütés miatt is, ami szépen szervül a közel-keleti és balkáni tónusokkal, a prímet vivő kavallal. Bródy Jánostól az 1911 kissé calypsós, kissé afrikai behatású feldolgozása is egyfajta ironikusan pesszimista látlelet („az utolsó előtti, előtti, előtti békeév”), ahogy a jazzes gitárharmóniák és a remek balkáni fúvós riffek egy meglehetősen cifra egyveleget eredményeznek. Ha a zenei megvalósítást nézzük, szerintem a Sandansko a csúcs. Egy (magyar fülnek) különleges, 22-es lüktetésű bolgár dallam ritmusképlete találkozik a „Hajladozik nádszál” kezdetű moldvai dallal, amit Kaszai Lili a ritmikához alkalmazkodó rubato éneke szépen emel magasra. Az instrumentális részekben én még 23 és 24 mérőt is tudok ütni, míg vannak 5-ös közbülső epizódok is, de a hallgató feladata nem a kopogás, hanem hogy átadja magát ennek a szédítően tekergőző dallamnak és a közepén Lisztes Jenő hatalmas cimbalomszólójának. Ritmikailag hasonlóan érdekes az Afrika, amiben a marokkói krakeb és annak csattogó hangja köszön vissza, míg Barcza Gergely MIDI-vezérelt és hagyományos fúvós hangszereken igazán színes világba kalauzol.
Nem lehet mást mondani, a tíz szám mindegyike parádés! Az előadásmód, a teljesen egyedi, folyamatosan fejlődő és csúcsra törő fúvós és ütős játéktechnika egyszerűen lefegyverző. Az alkalmazott hangszerekkel együtt. Pettik Ádám például készített a sajátos, gyors, mikroelemekkel is operáló ütős játéktechnikájához egy úgynevezett peckdrumot, és ez tényleg csak a Besh o droM-nál hallható. Ez nem igaz az EWI-re, de azért az sem egy tucathangszer, és ahogy Barcza megtalálta a helyét, bevonva mellé más modern fúvós hangszereket, az egyszerre képviseli a zenekar 25 éve ismert gazdag hangzását és mutat a jövőbe. Herr Attila most is húzza a zenekart masszív basszusával, Szumper Ákos dobolásával és például az eszperantó nyelven íródott, picit manouche beütéssel operáló Verda stelóban Hámori Máté egyfelől Django Reinhardtot idéző akkordjaival, másfelől a kemény, rockos epizódban vállalt szerepével össze is foglalják, hogy mi az újdonság: a jazzesebb és rockosabb irányba való kitekintés. Kaszai Lili és Pettik Ádám most is erősen, majdnem azt írtam, karcosan, de inkább metszően élesen énekel, nem engedik leülni az anyagot, ahogy az instrumentális darabok is folyamatosan ébren tartják a figyelmet. A Hova lesz a séta? rövidsége ellenére egybefüggő, gazdag anyag, és eggyel hátrébbról szemlélve azt mondhatjuk, a Besh o droM zenéje még mindig állhatatosságot sugároz és reményt ad.